
Azt veszed észre, hogy az arcod már nem olyan feszes, mint néhány évvel ezelőtt? Kevésbé határozott az állvonal, az orca veszített a tartásából, és egyre feltűnőbbek a ráncok?
Ez a bőröregedés természetes része, de nem mindegy, hogy mikor kezdünk el foglalkozni vele.
A megelőzésnek ugyanis óriási jelentősége van. Ha időben elkezdjük támogatni a természetes regenerációs és kollagéntermelő folyamatait, sokkal tovább megőrizhető a bőr feszessége, tömörsége és rugalmassága.
Mi történik a bőrrel az évek során?
Az életkor előrehaladtával csökken a bőr kollagén- és elasztintermelése, változik a bőr vízmegkötő képessége, csökkenhet a hialuronsav mennyisége, és lassul a bőr természetes megújulása is.
Ennek következtében a bőr veszít a tömörségéből, rugalmasságából és tartásából.
Ezért nem csak arról van szó, hogy „több lesz a ránc”.
A bőr szerkezete is megváltozik.
És minél tovább hagyjuk ezt a folyamatot megfelelő támogatás nélkül, annál több időre van szükség ahhoz, hogy a bőr állapotán látványosan javítsunk.
A megelőzés sokkal könnyebb, mint később helyrehozni
Ez az egyik legfontosabb tapasztalatom a kozmetikai munkám során.
Ha valaki már akkor elkezd rendszeresen foglalkozni a bőrével, amikor még csak kisebb változásokat lát, sokkal könnyebb hosszútávon is szinten tartani a bőr állapotát.
Ilyenkor sok esetben elegendő lehet például havonta egy alkalommal professzionális kezelés, természetesen a megfelelő otthoni bőrápolás és mindennapos védelem mellett.
A cél ilyenkor nem egy már kialakult ilyen probléma intenzív kezelése, hanem a bőr természetes öregedési folyamatainak tudatos támogatása.
Különösen jó eredményt lehet elérni, ha időben elkezdjük a kollagénstimuláló és a bőr regenerációját támogató kezeléseket.
Mi történik, ha valaki csak később kezd el foglalkozni a bőrével?
Ilyenkor már más megközelítésre van szükség.
Ha a bőr jelentősen veszített a feszességből, tömörségéből és rugalmasságából, általában nem egyetlen kezelésben érdemes gondolkodni.
Ilyenkor kúrára van szükség.
Ahogy a bőr leépülése is egy hosszabb folyamat, a bőr állapotának javítása sem történik meg egyik napról a másikra.
A kollagéntermelés csökkenése, a bőr víztartalmának és hialuronsav-tartalmának változása, a megújulási folyamatok lassulása mind hosszabb idő alatt alakulnak ki – ezért időre van szükség ahhoz, hogy ezeken érdemben javítsunk.
Éppen ezért egy intenzívebb kúra során többféle kezelést is kombinálhatunk, és nem feltétlenül mindig ugyanazt a kezelést ismételjük.
Nincs két egyforma bőr – ezért nincs mindenkire érvényes kúra sem
A Bolvári Beautyban a kúrákat mindig személyre szabottan állítom össze.
Amikor látom a bőr állapotát, annak feszességét, tömörségét, hidratáltságát, textúráját és a meglévő ráncokat, akkor tudom eldönteni, hogy elegendő-e a rendszeres havi kezelés, vagy intenzívebb kúrára van szükség.
Ha kúrában gondolkodunk, többféle kezelést is kombinálok annak érdekében, hogy különböző módokon támogassuk a bőr megújulását és feszesedését.
Mely kezeléseket alkalmazom leggyakrabban feszesítésre?
Az egyik legerősebb kollagénstimuláló, tömörítő és feszesítő kezelésünk a Venus Legacy, amelyet kifejezetten jó eredménnyel alkalmazok akkor, amikor a bőr feszesítése és tömörítése a fő cél.
Emellett az OxyGeneo kezelései között is vannak olyan protokollok, amelyek nagyon szépen támogatják a bőr fiatalosabb, frissebb megjelenését.
A Genosys különböző a mikrotűs eljárásai, a DTS roller és a Dermapen szintén a kollagénstimulációt és a bőr megújulását támogatják, ezért intenzívebb feszesítő kúrákban is fontos szerepet kaphatnak.
Bizonyos esetekben Meso Laser lézeres mezoterápiát is beillesztek a kúrába. Ennek egyik nagy előnye, hogy a kollagénstimuláció mellett különböző, a bőr állapotához kiválasztott hatóanyagokat is be tudunk juttatni, így egyszerre több problémára is tudunk fókuszálni.
Nem az a cél, hogy mindenből egy kicsit csináljunk.
Az a cél, hogy az adott bőr számára összeállítsuk azt a kezelési kombinációt, amely valóban szüksége van.
És mi van akkor, ha már kialakult a megereszkedés?
Ilyenkor sem kell azonnali műtéti megoldásban gondolkodni.
A nem invazív kezelésekkel sok esetben látványosan javítható a bőr minősége, feszessége, tömörsége és összképe.
Fontos azonban a reális elvárás.
Egy kozmetikai kezelés nem facelift, és nem tudja ugyanazt az eredményt létrehozni, mint egy sebészeti beavatkozás. Viszont megfelelően megválasztott és rendszeresen végzett kezelésekkel nagyon sokat tehetünk, hogy az arc frissebbnek, feszesebbnek és fiatalosabbnak tűnjön.
Mikor érdemes elkezdeni?
Nem akkor, amikor már minden zavar.
Minél korábban kezdünk el tudatosan foglalkozni a bőrünkkel, annál könnyebben hosszútávon megőrizni annak jó állapotát.
A rendszeres professzionális kezelés, a megfelelő otthoni ápolás, a fényvédelem és az egészséges életmód együtt többet jelent, mint egy-egy alkalomszerű „ránctalanító” kezelés.
A bőröregedést megállítani nem lehet. De nem mindegy, hogy hogyan öregszik a bőrünk.
A cél nem az, hogy megváltoztassuk az arcodat, hanem hogy a saját bőröd legjobb állapotát hozzuk ki belőle – és ezt érdemes már akkor elkezdeni, amikor még nem alakult ki jelentős probléma.
Ha szeretnéd tudni, hogy a bőrödnek elegendő-e a havi egy kezelés, vagy inkább egy személyre szabott kúrára lenne szüksége, egy személyes állapotfelmérés során ezt pontosan meg lehet határozni.
Mert nincs univerzális feszesítő kúra. A jó kezelés mindig az adott bőrhöz igazodik.